|
A Szponzorációs Asztaltársaság első megbeszélésére dr. Fazekas Ildikó (ÖRT főtitkár) és Csifári Tibor (SportAgency ügyvezető) hívta meg a későbbi alapító tagokat. Az Asztaltársaság a Telekom munkatársainak, Szabó Gyulának és Kozák Erikának a meghívására a cég székházában találkozott, 2006. október 18-án. Néhány további összejövetelt, egyeztetést követően 2007. január 25-én, ugyancsak a Telekom székházban, az alapító tagok elfogadták az Asztaltársaság küldetéséről, céljairól megfogalmazott gondolatokat. Sajtóközleményben jelentette meg a megalakulást, és elhatározta, hogy az Európai Szponzorációs Szövetség 2007. februárjában induló szponzorációs kutatásában aktívan részt vesz. Az alapításról szóló közlemény, valamint az alapító tagok: "A szponzorációs együttműködésekben résztvevők érdekeinek egyeztetését, képviseletét, a szakmaiság erősítését és a szponzorációs kultúra kialakulásának segítését, nem utolsó sorban a szponzoráció mint kommunikációs eszköz elfogadtatását növelendő, megalakult a Szponzorációs Asztaltársaság. A kezdeményezők fórumot kínálnak a szponzorációban érintettek számára. A Szponzorációs Asztaltársaság ajánlásokat fogalmaz meg a szponzoráció értelmezéséhez. Esettanulmány-gyűjteményt állít össze, képzési programot dolgoz ki, együttműködéseket kezdeményez a hazai szakmai szervezetekkel és a nemzetközi társszervezetekkel. Az Asztaltársaság alapító tagjai: Dr. Hoffmann Istvánné (Corvinus Egyetem), Dr. Fazekas Ildikó (ÖRT), Török András (Summa Artium), Arnold István (Summa Artium) Kőszegi András (BrandTrend-BrandFocus), Szabó Gyula (Telekom), Kozák Erika (Telekom), Csifári Tibor (Sport Agency), Cserpes Fábián (Sport Agency), Kassay Lili (Business Group)." (forrás:BrandTrend)
|